Miért kezdtem el e-cigit használni?

eliquid aromaA válasz eléggé összetett, hiszen több minden is az e-cigi mellett szólt. Azt már nagyon régen eldöntöttem ugyanis, hogy leteszem a hagyományos cigarettát, és a cél érdekében még egy mágnes rezonanciás kezelésre is befizettem. Erről ugyanis nagyon sok jót hallottam, így bíztam benne, hogy nekem is sikerülni fog a segítségével letennem végleg a bűzölgő rudat. A kezelés után jól is éreztem magam, ám estére komoly elvonási tüneteim voltak és már a családom kért, hogy gyújtsak rá. ez tehát nem volt járható őt számomra. A dolog kicsit bántott, bár egyértelmű volt, hogy ezzel nem vagyok egyedül, hiszen egyre gyakrabban találkoztam ismerősökkel, akik már e-cigit használtak. Az ő javaslatukra ismerkedtem meg az e-cigivel, mely bizonyítottan kevésbé káros az egészségre. Ráadásul az e-cigi esetében változatosabb íz világgal ismerkedhetek meg a gyümölcsös eliquideknek köszönhetően. A Maximum Smoke-t fogom választani ezek után is, hiszen ez már bizonyított amikor megnyerte az ECF által első ízben megtartott \” 2015. Az év e-liquid gyártója \” szavazást.