Üzemi baleset utáni kártérítés

üzemi baleset

üzemi baleset

Igazságos kártérítés. A munkaerőhiány ma már szinte minden szakmában, minden területen érezhető. A mi üzemünkben sincs ez másként. Túlórákkal és diák munkával próbáljuk megoldani a kialakult helyzetet, de ez sajnos azt is jelenti, hogy kimerültek vagyunk és sokszor még tanulókkal, még gyakorlatlan munkaerővel kell dolgoznunk. A legfőbb minden esetben a biztonság, de sajnos bármikor adódhatnak kisebb és nagyobb balesetek. Minket sem került el a munkahelyi baleset és bizony súlyos sérüléssel járt. Egy targoncán dolgozó kollégánk szenvedett súlyos sérülést, mely hosszú időre munkaképtelenné tette. Az első ijedelem után jött a felépülés időszak a és sokáig úgy tűnt, hogy a pereskedésé is. A biztosító ugyanis egy csekély összeggel elintézte volna a dolgot. A cég azonban korrekt volt és megbízott egy kártérítési perekre szakosodott céget a képviselettel. Közreműködésüknek köszönhetően végül a kollégánk igazságos kártérítést kapott, amely elegendő támaszt nyújtott neki és családjának a felépülési időre.